Pár/beszédek

1.
- Szia, Kincsem. Mit csinálsz?
- Mosogatok.
- Ugye húztál gumikesztyűt? Tudod, milyen érzékeny a bőröd, könnyen kisebesedik.
- Igen, anya, de nem vagyok már két éves, ne aggódj miattam állandóan.
- Én csak jót akarok.
- Tudom… Miért hívtál?
- Csak tudni akartam, hogy’ vagy. Régen beszéltünk…, és el akartam mesélni, hogy apád már megint mivel borított ki.

(Anya és lánya)

2.
- Szia, Drágám, na hogy’ tetszett a film?
- Nagyon. Mindenkinek. Kár, hogy te nem jöttél.
- Aha. És már tudod, mi a különbség egy holló és egy íróasztal között?
- Hát Johhny Depp-nek fogalma sincs, de szerintem, az egyik madár, a másik meg fából van.
- Ebben lehet valami. Nekem a macska volt a kedvencem.
- Hogy hogy? Te már láttad ezt a filmet?
- Ööö… Igen.
- És kivel láttad?
- Most mi van? Nyomozol utánam?
- Nem nyomozok. Csak érdekel. Arról volt szó, hogy együtt nézzük meg. Ma azt mondtad, nem tudsz jönni, mert dolgod van. Azt egy szóval sem említetted, hogy már láttad. Érdekel, hogy kivel nézted meg szívesebben, mint velem.
- Na jó, azért nem akartam szólni, mert tudtam, hogy balhét csinálsz!
- Aha, és kivel láttad?
- Nem mindegy, úgysem ismered…
- Igazad van, úgysem ismerem a barátaidat. Jó kis kapcsolat ez! … Tudod mit?! Nem balhézom, azzal mész moziba, akivel csak akarsz…

(Párkapcsolat?)

3.
- Sütök valamit a holnapi bulira, jó?
- De hát még van abból, amit én sütöttem.
- Nem baj, ki akarok próbálni egy új receptet. Úgyis sokan leszünk, legalább jut mindenkinek.
- Igen, de ha te is sütsz, és itt van még az enyém is, mindenki össze fogja hasonlítani a kettőt, és én nem akarok versengeni.
- Dehogy fogják összehasonlítani. Örülni fognak, hogy mennyi finomság van…

(Versengő lakótársnők)

Hajónapló, Grecsó Krisztián: Barbárok

A történet a rendszerváltás után létrejött érték-vesztett, barbár társadalom kritikája. A novellából készült tévéfilmet – és a hozzá kapcsolódó stúdióbeszélgetést – a Hajónapló címmel indított tizenkét részes sorozat második adásában mutatta be az m1 televízió. A tematikus sorozat célja a rendszerváltás társadalmi hatásainak érzékeltetése. A novella és feldolgozása – kicsit más-más módon, de – erre igazán alkalmas.
Az írót – állítása szerint – Móricz Zsigmond ihlette, bár a két novella közötti hasonlóságot kizárólag a cím adja. Nem is lehet ez másként. A puszták népének barbárjai nem azok a barbárok, mint a rendszerváltó generációk. Előbbiek között akadt, aki egy rézveretes szíjért megölt két embert – köztük egy gyermeket –, ma azonban már ok sem kell, hogy gyilkoljuk egymást. Ha nem is fokossal, csak szóval vagy hallgatással. Ha nem is erőszakkal oltva ki az életet, de hatékonyan irtva ki az emberiességet, az erkölcsi értékeket.
Húsvétra összegyűlik a Gerla család a vidéki szülői házban. Maguk sem tudják, mit ünnepelnek: a kisjézus születését-e vagy feltámadását. Végül is mindegy, csak együtt mulatozhassanak, magyar szokás szerint evéssel, ivással. A gyerekek már kirepültek, csak az ünnepre jöttek haza. Gyökértelenül élnek a Fővárosban. A fiú egy pesti lányt vett el, aki lenézi a vidéki rokonokat, a sógornők a jeles napon sem állják meg, hogy ne gyilkolják egymást, kés helyett szavakat használva.
A locsolók jönnek-mennek, a pesti rokon röhög az ósdi szokáson. Megy a tévé – az ünneplésnek szintén elengedhetetlen kelléke. A hírek egy brutális gyermek-gyilkosságról szólnak, melynek feltételezett elkövetője egy régi osztálytárs, aki hamarosan beállít, locsolkodni érkezett, és Isten igéjét hirdetni. A család úgy tesz, mintha mi sem történt volna, semmi nem zavarhatja meg a hagyományos ünnepi rituálét.
Míg a novellából egyértelműen kiderül, hogy a gyermek-gyilkosságot nagy valószínűséggel a gyerekkori barát követte el, a forgatókönyvíró e tekintetben inkább kétségek közt hagyja a nézőt. Bár látszólag csak apró az eltérés, tudniillik, hogy az ipari kamera az elkövetőt a helyszínre érkezéskor vagy a testtel való távozáskor rögzítette-e, a történet mondanivalója szempontjából e kicsinyke különbség egyáltalán nem mellékes. Az írott történet Gerla családjának nem lehet mentsége, hogy pusztán a jó szándék vezette őket, amikor nem vettek tudomást az otthonukba érkező vendég szörnyű tettéről. A tévéfilm szereplői – ha bárkinek eszébe jutna kérdőre vonni őket – legalább takarózhatnának ezzel a kissé talán átlátszó indokkal. Hiszen ki hinné el egy mélyen vallásos emberről, hogy képes meggyilkolni egy gyermeket?
Nekem a feldolgozás ebből a szempontból jobban tetszik, mert a kérdés nyitva hagyásával mintegy újabb finom réteggel vonja be az egyébként is nagyszerű társadalom-kritikát. A novella erőssége ezzel szemben az, hogy plasztikusabban ábrázolja a jelenkori társadalomban megmutatkozó romboló következménynélküliséget azzal, ahogy Gerláék annak ellenére futni hagyják a gyilkost, hogy bűnösségéről szent meggyőződéssel bírnak.
A tévéfilmet követő stúdióbeszélgetésben az író, a dramaturg és a főszereplő a film és az elbeszélés között lévő – említett – különbségre nem adnak választ. Megmaradnak annál a megoldásnál, hogy az írott szöveg képi megjelenítése elengedhetetlenül magában hordozza a változtatások szükségességét. E hiányosság ellenére úgy vélem, a beszélgetés, mely a rendszerváltást követő társadalmi folyamatokról szól önállóan, az előzetesen vetített film nélkül is megállja a helyét.