Hay János: A gyerek

A gyerek egy vidéki főiskolára került. A város nem lényeges: Budapest felől ugyanolyan istenhátamögötti helynek látszik mindegyik. Aki vidéki városba kerül, a nemlétbe zuhan bele, melyben minden olyan, mint az állatok a természettudományi múzeumban: akár az igaziak, csak nem mozognak, a szemük pedig üveg, amin csak a külső fény csillan meg, belülről nem süt át semmi. Erre gondolt a gyerek az első napokban, az állomásmelletti kocsmában ahol okosra itta magát. Mert az alkohol még a két-ismeretlenes egyenleteket is megoldja belül, nem még az életet.
A gyerek az első évben valójában keveset töltött ebben a nemlétben, mert hamarosan telefont kapott otthonról az apjáról, s ez kötelezettségeket rótt rá, amelyek elszólították. Így aztán alig tudott foglalkozni azzal a reménytelen szerelemmel, amit már az első napon, mint érzelmi irányt meghatározott magának, s mely tárgyául kinézte az évfolyamból azt a lányt, aki elég szépnek és okosnak tűnt ahhoz, hogy megszerzése reménytelen tessen. Nem mintha az ő küllemével a többi lánynál nagyobb eséllyel indult volna. De hát minek tervezne romániai utat az ember, ha tudja, hogy oda sincs pénze eljutni, akkor legyen inkább India vagy Kína, ezeknek legalább súlya van, ha beszél róla.
A lányt, aki mindenkinek tetszett, végül egy magyar-töris fiú szerezte meg, aki azt ígérte neki, hogy majd bevezeti Budapesten a jobb társaságokba. Ahol az intellektuális harmincas hősök, akik a nagymamáktól örökölt belvárosi nagylakásokban dekkoltak illegális sajtómunkát végeztek, konspiratív találkákat szerveztek, vagy éppen elősegítették a fiatal, tiszta és impulzív gondolkodású egyetemista lányokat abban, hogy nyissanak a világra. Később ezek a hősök zsíros állásokba kerültek, jelentős hivatalok, fontos intézmények és hatalmas vállalatok élére, olyan pozíciókba, amelyek ellen korábban küzdöttek. Néhányan persze közülük is perifériára sodródtak, tartva azt az alapvető törvényt, hogy mindenki nem férhet a húsosfazékhoz. Ezek a letűnt hősök már csak csellel és zsarolással kaphatták meg a fiatal lányokat. De ez már egy teljesen más társadalmi berendezkedés keretei között történt, ami a magántőke és a népképviselet szentségére épült, ekként erkölcsileg nem volt megkérdőjelezhető.
Ebbe a társaságba ígért belépőt a fiú, aki végül megszerezte azt a lányt. A lány örült, de sokáig nem élvezhette ezt, mert alighogy elkezdtek odajárni, a fiú furcsa fájdalmakat észlelt a fejében. A vizsgálat kiderítette, hogy tumor, amit kivágott az orvos, aki az ügyeletben, amit az ápolónők segítettek kibírni, néha lecsúsztatott egy-egy üveg viszkit, és aki nem merte hazavinni a nejének húsaprításhoz azokat, a remek kis szikéket és fűrészkéket, melyekkel operált, mert a lopás az mégiscsak bűn. A tumor azonban visszanőtt, és a lány végül egyedül maradt. Először egy férfivel állt össze, aki féltékenységében sokszor nyolc napon túl gyógyuló sebeket ejtett rajra. Akkor bezárta, hogy ne mehessen orvoshoz, mert bár az orvosok is többnyire férfiak, ők is verik az asszonyt, de mi van, ha akad köztük egy nő vagy egy buzi. Amikor a lány megszabadult ettől a férfitől, megismerkedett egy amerikai zenész sráccal. Összeházasodtak, de csak egy évig éltek együtt, akkor a srác inkább a basszusgitárosához költözött. Ezzel némi örömöt szerzett a lány itthon maradt barátnőinek, akik már megijedtek, hogy a lány az amerikai házassággal végül mégis révbe jut.
Ezt a lányt nézte ki magának a gyerek, de nem tudott ezzel a reménytelen szerelmemmel érdemben foglalkozni, mert az anyja hazahívta. Az apjának megduzzadta a lába, megoperálták. Amit kivágtak, elküldték szövettanra, és megállapították róla, hogy szarkóma. A gyerek a vidéki városból azért tért haza, hogy nézze a féllábú apját, akinek a szemében megtört a fény, de mégsem adta fel, és háromszor kopaszodott meg a kezelések hatására. Akkor is épp kopasz volt, mikor végül meghalt. Ezért aztán az asszony nem is engedte, hogy a koporsót kinyissák, s így az emberek csak találgathattak, milyenné vált a lélektől megfosztott test.